2. fejezet: Hawaii vagy nem Hawaii?

Akármit mondanak, itt maradok. Nem érdekelnek se ők, se a láncfűrész. - Becca Conor.

  Veszekedésünk után rögtön a szobámba vonultam. Miután meguntam a semmit tevést, felfedezőútra indultam. Harry ajtajánál megálltam hallgatózni, hogy tényleg ilyen törékeny lelke van-e. Hát asszem igen. Hallottam a szipogását amit nem bírtam szó nélkül hagyni, ezért kopogás nélkül berontottam. 
  - Ne bőgjél már! Egy férfinak nem erős idegzete kellene, hogy legyen? Hmm? - ordítottam vele, persze csak miután becsuktam az ajtót. Ott ült az ágyán, körülötte zsepik hevertek. A kérdésemre nem válaszolt, ezért folytattam - És sajnálom amit mondtam. Nem én vállaltam, hogy elviselem saját magamat egy házban. - nevettem fel halkan. - Engem nehéz elviselni, tudom. - mondtam, és válaszát meg sem várva, kiléptem az ajtón, ahol 5 embert véltem felfedezni. Hallgatóztak. Mi mást csináltak volna? Magamban káromkodtam egy jót, de csak magabiztosan elmentem mellettük. Nem akartam újra ordítani. Ennyi elég volt mára. Majd holnap. 

  Visszamentem a szobámba, ahol elkezdtem agyalni a tervemen, miszerint holnap nekem eszem ágában sincs Hawaiira menni. 

Zayn szemszöge: 

  Egy újabb nap veszi kezdetét. De nem akármilyen. Elmegyünk nyaralni mind a heten. Már ha Rebeccát sikerül elhurcolni. Én legszívesebben itthon hagytam volna, de apám azt nem nézte volna jó szemmel. Igen, bevallom megígérte, hogy nem híreszteli el a sajtót. Megint. Imád engem szívatni. Nem viccből mondom, múltkor azt kezdte el mindenki szájába beszélni, hogy én házas vagyok, és kiléptem a bandából. Én sem tudom miért teszi, ezt őt jó érzéssel tölti el. Biztos ez a bosszú azért, mert megszülettem. 

  Lementem a konyhába, még a pizsamámban - ami egy boxer -, és hát mit ne mondjak, lent Elena eléggé megbámult. Oké. 

  Gyorsan megittam a reggeli kávém, és már mentem is volna készülődni, ha...Ha meg nem látom Beccát a lépcső korlátjához bilincselve. Az egyik kezén volt a bilincs, másikkal meg a nagyban a telefonját bújta. Jaj, a kockaész. 

  - Becca te meg mit csinálsz? Mért vagy a korláthoz bilincselve? - kérdeztem nagyra nyitott szemekkel. 

  - Sztrájkolok. -vont vállat lazán. Mi?? Mi az hogy sztrájkol?

  - Hol a bilincs kulcsa? 

  - Közöd van? Nincs. - válaszolta flegmán. 

  - Úgy is el fogsz velünk jönni. - kacsintottam, mert a tervem már megvolt. Már csak véghez kellett vinni. Gyorsan felszaladtam a lépcsőn, hogy felöltözzek, plusz rendbe tegyem magam. Amint ez megvolt, indultam is a pincébe...

Becca szemszöge: 


  Én NEM fogok elmenni velük sehova. Azt sem tudom egyáltalán miért olyan fontos az ottlétem... Bevallom, büszke vagyok magamra. Ez a bilincs nagyon jól jött, még szerencse, hogy régebben vettem egyet viccből. Nem gondoltam volna, hogy valaha a hasznomra válhat. De a sors így akarta. A kulcsa pedig itt van a zsebemben. Elenáéknak azt mondtam kidobtam a kukába, de azt nem, hogy melyikbe. Azóta túrnak a kukákban, de (sajnos) nem bírják megtalálni...Szerencsétlenek. Mindegy, Zayn az előbb itt volt, és khm. Hogy is mondjam, eléggé. Elmegy a felsőteste. Elmegy! Nem tetszik! Semmi ilyesmi nincs, ha valaki félreértené! És ha jól tudom van barátnője...De igazából fogalmam sincs a magánéletéről, és nem is akarok róla tudni.
  - REBECCA CONOR! - ordított Zayn. Mi van? Teljesen nevemen csak én szólíthatom magam!
  - Becca vagyok - mormogtam az orrom alatt.
  - Az engem nem érdekel. Vagy megmondod hol a kulcsa a bilincsnek, vagy lefűrészelem a láncfűrésszel a bilincset. Megsúgom, még nem használtam ilyet. - került a szemem elé, egy láncfűrésszel. Oké.
  - Nem mered! - mondtam zavartan.
  - Ó dehogynem! Mond meg hol van a kulcs, és a kezed is megmarad. - úgysem meri. Megrántottam a vállam, és a telefonom kezdtem el nyomkodni.
  - Oké, kezdem. - mondta Zayn, de megcsörrent a telefonja. Hoppá! Rosszkor hívom? - Ööö mindjárt jövök. Rejtett szám. - vakarta meg a fejét, miután megkereste a telefonját. Nagyon  hezitált, fölvegye vagy ne vegye, de mikor odáig eljutott, hogy megnyomja a zöld gombot, letettem. Ugyanígy ment másodszor is. Harmadszorra visszahívott, ami hát...öhm lebuktatott.
  - Te hívogattál? - nézett rám csodálkozva. Félve bólintottam, és inkább elővettem a zsebemből a kulcsot. Vesztettem. Béna vagyok. Nagyon béna. De hát ez nem is én vagyok! - Oké, most menj pakolni. - mutatott a lépcsőre a drága mostohatestvérem. Szó nélkül felmentem, ami tőlem, eléggé furcsa lehetett az ő szemszögéből. De már készen van a második tervem. Ez csak időhúzás volt.
  A szobámba kulcsra zártam az ajtóm. Van egy ablakom, ami nincs olyan magasan. Simán le tudok mászni. Gyorsan összedobtam egy kisebb táskába néhány cuccot, ami kelleni fog. Majd később visszajövök, mert ők úgyis elmennek a koncertjeik miatt. Nekem meg van kulcsom a házhoz. Ennyi. Felvettem egy fekete pulcsit, annak felhúztam a kapucniját, és már mehettem is. Irány: Lisa!