11. fejezet: Kicsöng. Kicsöng. Kicsöng. Kinyom.

  Sziasztooook !! új réész! :) tudjuk, picit sokat kellett rá várni, de most hogy a szünetnek vége, szokni kell az iskolát... nem egy álom, az biztos. de egy rémálomnak megfelel... de hagyjuk inkább az iskolát, inkább 'reklámozzunk'. nem rég egy új blogunk nyitotta ki kapuit, amit szintén ketten írunk. kivételesen ez nem történet, hanem egy kritikás blog. nemrégiben indult egy blogverseny, bloggerinák, jelentkezzetek ! :) + társszerkesztő is kerestetik.. csak simán jelentkezel, felveszünk próbaidőre, és ha minden jól megy, bennmaradsz. ha nem megy minden jól, akkor sajnálattal elküldünk, de viszont ajánlani fogunk neked blogokat, ahol szintén, keresnek szerkesztőt. :') a blog megtekinthető: ITT 

A részről annyit, lehet összecsapott lett.
 Előre szólók, ez a blog, nem feltétlenül 'love és love' hanem inkább nem is tudom.... mindegy nem olyan ahol egy részbe összevesznek, és kibékülnek. még. na jó nem tudom mi lesz a jövőben, de egy biztos: túl sokat beszéltem a semmiről, szóval abbahagyom :D 

xx Sara

Egyszer próbálkoztam. Az bőven elég volt. - Harry Styles

  Zayn felvette a kocsikulcsát, de előbb még gyorsan kiszaladt a vécére így volt időm a fiúkkal is beszélni.

  - Mi történt köztük? - kérdeztem halkan, nehogy ha közelben van valamelyikük, meghallják. 

  - Zayn furcsa dolgokat beszélt... - kezdte el Louis. 

  - És eléggé furcsán viselkedett... - folytatta Liam. 

  - Egyébként fogalmunk sincs mi van vele. - rántotta meg a vállát Niall. Ez a válasz, nekem picit elrettentő volt, de lesz néhány a óránk a kocsiba. Messzire megyünk. 

  - És még egy kérdés. - kezdtem  - Hogy a francba került oda fel az a levél? - kérdeztem értetlenül. Hiszen nem tőlük kaptam, hanem mint mondtam, egy elég messze lakó barátomtól. 

  - Milyen levél? - vágtak értetlen arcot. Ez azt jelenti tudják, de úgy tesznek, hogy ezt ne tudjam meg. Háát nem vált be. Bocsi.

  Zayn lejött szó nélkül, és szemmel kommunikáltunk. Valahogy így hangozhatott volna, ha beszéltünk volna: "Megyünk?" "Mi? Hova?" "Ennyire hülye nem lehetsz!" "Jó tudom miről van szó, csak hülyültem" *Zayn sóhaj*. "Te tudod honnan van a levél?" "He?" 

  Asszem ennyi volt, az értelmes "szemes" beszélgetésünk. Hát jó. Kisétáltam utána a garázsba, és beültem a fekete autó anyós ülésére. Már indultunk volna, de Elena jött be. Ne kérdezzétek, én sem tudom, mért pont a garázson át jön, de ő tudja. 

  Intett egyet, mi meg elindultunk. Egy sarkon befordulva leesett. Nem tudom a címet. Zayn valószínű látta az arcom, mert mielőtt feltehettem volna a kérdést, válaszolt:

  - Tudom hova kell menni. 

  - Oké. - bólintottam, de egy dolog még mindig nyomasztott. - Mi történt?

  - Semmi. Mi történt volna. 

  - Hogy mi történt? - kérdeztem felemelve a hangom, és változtattam a pózomon, hogy a szemébe tudjak nézni - Megcsaltad a barátnőd, akivel már több éve jársz! Ezt érdemelte? Nem! Te vagy aki elcseszted, és valószínű, már helyre se tudod hozni! Érted? EL-CSESZ-TED! - szótagoltam a szót. Zayn ahogy láttam - nem is kicsit -, feldühödött, és egy kocsiban voltunk. Legalább megismertem az új oldalát. Asszem nem fogom szeretni.

  Itt ülök egy ismeretlen város, ismeretlen, de nagyon drága kávézójában, egyedül. Mikor Zayn pisztolyt emelt - persze csak kettő üveg pálinka után -, úgy döntöttem csináljon amit akar, én nem leszek benne, magasról teszek rá. Vagyis a szívem mélyén aggódom érte, de ha ezt valaki megtudná rontanám az összképet magamról.
  Perriet próbáltam hívni, nem veszi föl, Louis, Liam, Niall buliban vannak... Kizárásos alapon marad Harry. Jupiii. Egyrészt fogalmam sincs hol vagyok, az igazat megvallva meg kéne kérdezzem. Ajj, de világéletemben lusta voltam, nem tudok percről percre megváltozni. Ahhoz tehetség kell, nekem meg olyanom nincs. Hjajj. Már mindenki megbámult amiért sóhajtozok. Hjajj.
  De ha belegondolok, van még egy lehetőségem: Tom. Tom az, akihez most mentem volna, de éppenséggel nem jött össze. Tommal együtt jártunk általánosba, (már ha egyáltalán ,,jártunk" is), és legjobb haverok voltunk. Aztán hetedik környékén bennünk volt az a bizonyos vágy, amiből aztán megbánás lett. Hopp, az élettől egy nagy pofon. De még milyen nagy pofon. Mindketten megbántuk, de barátok maradtunk. Nagyjából ez a közös múltunk.
  Most meg valami baja van, és engem hívott. Nagy lehet a baj, mert 6 éve nem beszéltünk.
  Késztetést éreztem, hogy megnyomjam a telefonomon a hívás gombot. Kicsöng. Kicsöng. Kicsöng. Kicsöng. Kinyom.
  Szupi. Újrapróbálkozás:
  Kicsöng. Kicsöng. Kicsöng. Kicsöng. Kicsöng. Kinyom.
  Ez hosszabb volt. Új rekord!
  Kicsöng. Kicsöng. Kicsöng. Kinyom.
  Elmehet a...
  Kicsöng.
  - Mi van már? - szól bele. Olééé.
  - Szia Harry. Zavarlak? - kérdeztem kedvesen.
  - Igen. - dünnyögte bunkón, de mint mindig, frappáns megjegyzéseivel nem is foglalkoztam.
  - Szóóvaaal. Gyere értem. Most. - mondtam ki a magától értetődő tényt.
  - Nem.
  - De.
  - Nem.
  - De.
  - NEM!
  - DE!
  - NEM!! - ez volt az a pont, ahol elpattant a húr. Legalábbis nálam.
  - Leszek a csajod, csak gyere értem! - barom. Barom. Barom.
  - Tényleg? - nem láttam, de biztos voltam benne, hogy vigyorog. - Máris ott vagyok a... Hol is?
  - Nem tudom.
  - Nem tudod hol vagy? Mi van? - a szomszéd asszonytól akartam megkérdezni, csak mint megtudtam, olasz volt. Átmentem egy másik asztalhoz, ott németek ültek. Utolsó lehetőségem, a sarokban meghúzódó kicsi bácsi volt. - Mi lesz már?? - Harry türelmetlen. De jó ezt tudni.
  - Na itt vagyok a... Tessék? Nem értem. Megismételné? Hangosan? Tudja? Hall maga egyáltalán?